Étkezés
A Magocska Bölcsőde étkeztetését intézményünk indulása óta az Eatrend Magyarország látja el, akik elkötelezettek a minőségi, változatos gyermekétkeztetés mellett.
Az albertirsai székhelyű cég több mint 30 főzőkonyhát üzemeltet Magyarországon, több mint 1.000 munkatársukkal végzik étkeztetési tevékenységüket mind a gyermekétkeztetés, mind a szociális étkeztetés, mind pedig a munkahelyi étkeztetés területén.
A bölcsődés korosztály számára tervezett étlapok során az életkori sajátosságokat, igényeket szem előtt tartva készül el az adott heti kínálat, modern főzőkonyhájukon tapasztalt szakembereink készítik el az ételeket. Igyekeznek a gyerekek ízlésvilágát szélesíteni, így gyakran kerül az étlapra a magas sótartalmú felvágottak helyett gyümölcs- és túrókrémek, különböző főzelékek, gazdag levesek, illetve olyan reform-alapanyagokkal is megismertetik a kicsiket, mint a bulgur, kuszkusz, Graham- és korpás pékáruk, zöldségfasírt. A reggelihez és az uzsonnához is változatos folyadékot kapnak a gyerekek: többféle gyümölcstea, tej, ízesített tej.
Amennyiben a szolgáltatással kapcsolatban bármilyen észrevételük lenne, a bölcsőde intézményvezetője áll rendelkezésükre, vagy kereshetik közvetlenül az Eatrend Magyarország ügyfélkapcsolati osztályát, ahol munkatársaik fogadják visszajelzésüket: ugyfelkapcsolat@eatrend.hu.
Hétfő
Reggeli
TejFatörzs kifli
Tízórai
Banán turmixEbéd
Vegyes gyümölcslevesGyümölcslé
Budapest ragu
Bulgurral
Uzsonna
Epres teaKörözöttes
Korpás kenyér
Jégcsapretekkel
Kedd
Reggeli
TejFüstöltsajtos brokkolikrémes
Félbarna kenyér
Paradicsommal
Tízórai
AlmaEbéd
GyümölcsléZöldségvagdalt
Brokkolifőzelékkel
Félbarna kenyérrel
Uzsonna
Meggyes teaCsokoládés puding
Korpás kiflivel
Szerda
Reggeli
Barackos teaHázi padlizsánkrémes
Graham kenyér
Tízórai
BanánEbéd
ParadicsomlevesBetű tésztával
Rakott cukkini bulgurral
Uzsonna
TejSnidlinges sajtkrémes
Korpás kifli
Uborkával
Csütörtök
Reggeli
Citromos teaMajonézes tojáskrémes
Rozskenyér
Uborkával
Tízórai
AlmaEbéd
SertésragulevesPrézlis nudli
Lekvárral
Alma
Uzsonna
TejSajtos rúd
Péntek
Reggeli
KakaóKalács
Tízórai
NarancsEbéd
GyümölcsléKelbimbófőzelék
Sertés aprósülttel
Félbarna kenyérrel
Uzsonna
Almás-fahéjas teaBaromfi párizsis
Korpás zsemle
Margarinnal
Jégcsapretekkel